„Amikor már semmi nem segít, akkor kell alkalmazni a piócát!”- mondja néphit.
-szerintünk hamarabb! - mondják a terapeuták.
Üdvözöllek kedves látogató, Dér Norbert vagyok Hirudoterapeuta. 2015-ben költöztem ki Svájcba és azóta is itt élek.
2017 júliusban végeztem el az elsősegélynyújtó tanfolyamot SGS és BLS-AED-SRC Gereneric Provider-rel (újraélesztő készülék) együtt.
2019 májusban résztvettem a következő elsősegélynyújtó tanfolyamon az IVR-rel és az SRC-vel együtt.
2021 januárban a SRS Medical Gmbh. által indított tanfolyam 1. és 2. moduljábol sikeres vizsgát tettem BLS-AED-SRC-vel (újraélesztő készülék) együtt.
2020-tól kezdett el jobban érdekelni az alternatív gyógyászat, orvoslás. Így jutottam el Puja Mária
kineziológus és természetgyógyászhoz, akinél 2022 szeptemberben, Debrecenben a Nyirokcentrum Népi piócaterápia képzését sikeresen elvégeztem.
A piócák gyógyászati felhasználása több ezer évre tekint vissza, a természet egyik csodája ez a kis élőlény. Ókortól egészen napjainkig végigkövethető a piócák alkalmazásának története.
A piócaterápiát szinte minden kultúrában évezredek óta használták (Babilon, Kína, az ókori Görögország, ájurvédikus orvoslás stb.) a legkülönbözőbb panaszok kezelésére. A terápia első írásos említése mintegy 3500 éves, sok helyen a legfontosabb gyógymódok közé tartozott.
A piócás kezelés már az ókori Egyiptomban ismert volt. Fejfájás, fülfertőzések és visszérproblémák esetén alkalmazták.
Ázsiában már 3000 évvel ezelőtt is gyógyítottak orvosi piócákkal.
Az ókori India orvosi könyvekben való ábrázolásai a piócaterápiának már az időszámításunk előtt 500 évvel történő alkalmazásáról tanúskodnak. 300 évvel később Európában a görögök írták le a "vérszívó medicinát", és ez így ment ez tovább a középkoron keresztül az újkorig.
A Talmudban, a zsidók törvénykönyvében megmaradt a leírás, hogy hogyan kell használni a piócát betegek gyógyításánál.
Az ókori római történész Plinius (Kr. u. 23-79) az enciklopédikus kutatásának, a "Naturális Historia" című művének egyik kötetében mesél a piócákkal történő kezelésről és javasolta visszérgyulladások, aranyeres csomók kezelésére.
A görög orvos Galénosz(Kr. u. 129 - Kr. u. 201), Marcusz Aurelius császár udvari orvosa, az egyik munkáját szentelte a betegségek gyógyításának a piócák segítségével.
Jurij Dolgorukij fejedelem(1095-1157), Moszkva alapítója, kikiáltatta a piócákat az első fejedelmi gyógyszerévé.
Marchioni de Kappo Stephanie Firenze hercege 1350-ben használta a piócát, mint pestis elleni megelőzés végett, a későbbiekben ezt írta: ,,ha egy évvel ezelőtt kezdtük volna el használni a piócákat a pestis ellen, akkor megőriztük volna 96 ezer embernek az életét."
Az 1700-as évek közepe táján egy francia orvos, Francois Joseph Broussais - aki Napóleon seregében is dolgozott sebészként - tette igazán népszerűvé a hirudoterápiát. Olyan nagyon hitt a piócák gyógyító erejében, hogy egyszer csak elfogytak Franciaország vadon élő nadályai, és kénytelenek voltak importálni a szorgos vérszívókat többek között Magyarországról is.
1812-ben a borogyinói csata után francia orvos Reynaud a piócák segítségével a fagyási sérüléseket kezelte a katonáknál. Napóleon császár a katonái gyógyítására egy év alatt Magyarországon 6 millió piócát vásárolt fel. És ezt a listát lehetne bármeddig folytatni.
A 19. sz. közepén Európában - főképpen Franciaországban - a fokozott gyűjtés az orvosi piócát egyenesen a kihalás szélére sodorta. 1884-ben tudományos megalapozottságot nyert a terápia, amikor John Haycraft, a Birminghami Egyetem fiziológiaprofesszora a pióca nyálából véralvadásgátló anyagot mutatott ki. Az anyagot - egy kisméretű, mindössze 65 aminosavból álló proteint - később hirudinnak nevezték el. A hirudin lényegében a véralvadási folyamatban részt vevő egyik kulcsmolekulát, a trombint gátló anyagnak tekinthető.
Valamikor Magyarország pióca nagyhatalom volt, 20 000 000 piócát exportálta Európa és a földközi tenger menti országokba évente. Mohával bélelt kosárban, szekérrel szállították Európa különböző országaiba.
Napjainkban nehéz pontosan helyreállítani a történelmi kronológiát és elismerni az egyik vagy másik ország elsőbbségét a hirudoterápia területén. De nem is ez a lényeg. A fő az, hogy a piócák évszázadokon keresztül a legműködőképesebb, legveszélytelenebb és leghatásosabb gyógyszert jelentették sok betegség kezelésénél.
Hazánkban 1961-ig még lehetett kapni orvosi piócát a gyógyszertárakban, és leírás van róluk az alábbi könyvekben :
Gyógyszertan-Méregtan-Gyógyszerrendelés (Medicína Könyvkiadó Bp 1959.), Gyógyszerésztechnikusok kézikönyve (Medicína Könyvkiadó Bp 1960.). Ezután valamilyen oknál fogva eltűnt a gyógyszertárakból.
2004 óta hivatalosan az USA-ban és Németországban orvosi-gyógyászati segédeszköz. Hollywoodi világsztárok Bécsbe járnak fiatalíttatni magukat pióca kezeléssel.
Alkalmazzák a környező országokban: Ausztria, Szlovákia, Románia, Ukrajna, Oroszország. Lengyelországban munkanélkülieknek az állam finanszírozza a tanfolyamot.
A 20. század természetgyógyászatának képviselői élesztették újra a módszert, manapság a plasztikai és baleseti sebészet is használja a hasznos vérszívókat.
Faragó László természetgyógyász
A mikro-keringésre
Vérrögképződésre
A testszövet közötti és a nyirok folyadékra
A toxinokra és méreganyagokra
A meridián hálózatra (ha akupunktúrás pontra tesszük)
Gyulladásos folyamatokra
Szív és érrendszerek falára
Vérsűrűségre
Ízületi és egyéb fájdalmakra
Idegrendszer anyagcseréjére
Felgyűlt élősködőkre (vírus, baktérium)
Energiarendszerünkre
Hangulatunkra (endorfin szabadul fel)
Képes helyreállítani a „bioenergetikai mezőt” az emberi szervezetnél, emellett a pióca kezelés a meddőség terén is kiváló eredményeket ért el.
Az alábbi ellenjavallatok ismerete szükséges ahhoz, hogy a kezelés súlyos szövődményei
elkerülhetők legyenek. Ezen estekben a piócakezelés alkalmazása nem ajánlott, illetve tilos kivéve ha orvosi, szakorvosi konzultációt követően, az orvos, szakorvost azt jóvá hagyta!
1. Antikoaguláns, véralvadást gátló gyógyszerek szedése (Pl. Marcumar, Syncumar, Varfarin,
Heparin, és számos új véralvadásgátló gyógyszer)
Acetil savval és clopidoglerrel való gyógyszeres kezelés nem jelent kontraindikációt, de az
első kezelés folyamán kevesebb piócát helyezünk fel és alaposan kikérdezzük a pácienst a
vérzékenységre való hajlamáról. Ha egy kombinációs kezelés áll fenn (a páciens az acetilsavat
és a copidogrelt egyidejűleg kapja), ha orvosilag lehetséges, hagyja abba a copidogrel
szedését öt nappal a piócaterápia előtt. Kezelés előtt ne szedjünk halolajakat,
enzimkészítményeket (z.B. Wobenzym), c-vitamint és ginkgo-bilobát magas koncentrációban.
2. Hemofilia, vérzékenység, hematológiai megbetegedések. Az egyik legkomolyabb
ellenjavallat a hemofília minden formája, ezenkívül azokat a pácienseket, akik lassabb
véralvadásról számolnak be, pontosan ki kell kérdezni.
3. Erozív gasztrítisz, akut gyomorfekély és gyomorhurut. Néhány páciensnél másnap
gyomorvérzés lépett fel a piócával való kezelés után. Ezért gyomorhurut és erozív gasztritisz
esetén piócaterápia a hirudin véralvadásgátló hatása miatt ellenjavallt.
4. Vérzéses hajlam: leggyakrabban orr vagy más szervek vérzésében nyilvánul meg.
5. Gastro-intestinalis (gyomor-bélcsatornához tartozó) belső vérzések: szájüregtől a végbélig
lehet vérzés. Megnyílvánulási formái
–vérhányás – hematetemezis
–szurokszéklet – meléna
–végbélvérzés – hematokézia
6. Anémia (vérszegénység). A vérszegénység minden fajtája, ha a hematokrit érték 42% alatt
van, vagy csontvelő szuppresszió esetén nem javallt a piócaterápia.
Ekkor a hemoglobin koncentráció kisebb a normál értéknél.
Vérszegénység okai:
–Csontvelőben lecsökken a vörösvértestek képzése.
–Vörösvértestek hamarabb pusztulnak el.
–Jelentős vérveszteség esetén.
– Vashiányos vérszegénység: leggyakoribb hiánybetegség, nőkön hétszer gyakoribb. Az
anémiák 70-80% vashiány okozza. Vashiány oka:
–Elégtelen vasfelszívódás, vegetáriánus táplálkozás.
–Vérveszteség, menstruáció, baleset, fekély, belső vérzések, daganatok.
7. Immungyengeség (kemoterápia, TBC, AIDS, HIV betegeknél nem szabad alkalmazni),
nem ajánlott immunszuppresszív gyógyszereket szedő betegeknél. Szervátültetésnél
(transzplantáció), mivel az immunrendszert erősíti.
8. Akut stádiumban lévő fertőző betegségek. A fertőzőbetegségek nehezítik vagy gátolják a
sebgyógyulást. Plasztikai sebészet alkalmazásánál a piócakezelést antibiotikumos kezeléssel
egészítik ki, hogy a fertőzéseket elkerüljék.
9. Súlyos krónikus szervi megbetegedések (előrehaladott rákos betegségek, dialízis,
szívelégtelenség, veseelégtelenség, májcirrózis, ascites, generizált ödéma, kollagenózis,
dialízises betegek, immunrendszer betegségei, vérképzési szervek elégtelen működése, stb.)
10. Sebgyógyulási zavar és nehézségek (Pl. diabetes mellitus, jelentős túlsúly, hosszabb ideig
tartó kortizonnal való terápia) Ha előrehaladott cukorbetegség áll fent, súlyos komplikációk
léphetnek fel egyes esetekben, fontos a páciens kórelőzményét figyelembe venni, pl:
lábszárfekélynél nem szabad a piócát a beteg felületre tenni.
11. Ismert allergia a pióca hatóanyagai ellen, vagy ha hajlam van fehérje allergiára, akkor
ellenjavallt mert a piócák idegen fehérjékkel rendelkeznek. Gyengébb elhanyagolható
allergiás hajlamnál orvosi felügyelettel antihisztamin szedése mellett lehet piócaterápiát
alkalmazni. Komoly allergiás tünetek 0,02%-ban fordulnak elő.
12. Keloidképzésre, túlzott hegesedésre való hajlam esetén a harapási területen keloid
képződhet.
13. Tartós hypotensio (alacsony vérnyomás)
14. Sepsis. Aeromonas hydrophila okozta fertőzésről többször érkezik jelentés a
rekonstrukciós sebészet területéről, más alkalmazási területekről még nem érkezett jelentés a
sepsis előfordulásáról, így arra a következtetésre juthatunk, hogy a sepsis veszélye a súlyos
betegségek vagy immungyengeség esetén áll fent. Ezek gyakran előfordulnak a
rekonstrukciós sebészeten kezelt betegeknél, ezért antibiotikummal való kísérő kezelést kell
náluk alkalmazni, más kezelési területeken a jelenlegi ismeretek alapján nincs szükség
előzetes antibiotikus kezelésre.
15. Terhesség és szoptatás esetén nem alkalmazható, mivel mellékhatás léphet fel, amit
gyógyszerrel kellene kezelni, melyek terhesség alatt nem szedhetők. Ezen kívül a pióca
nyálában lévő hatóanyagok az anyai vérből a méhlepényen keresztül a magzatba juthatnak és
ennek következményei nem kiszámíthatóak. Ugyanúgy ezen hatóanyagok az anya tejébe való
bejutásáról nincs elég információ.
16. Szemgolyóra, külső hallójáratba, orrjáratba, hüvelybe, és tágult vénákra (varix) nem
szabad tenni.
17. Ha a páciens nem egyezik bele a kezelésbe. Irtózás a piócától, pszichés problémák. Nem
írja alá a beleegyező nyilatkozatot.
18. Menstruáció, PMS (premenstruációs szindróma), premenstruációs és postmenstruációs
vérzés.
• A pióca nyála fiatalító hatással van szervezetünkre
• Nyála tökéletesen steril
• 0,2 atmoszféra negatív nyomással szív
• Spontán új hajszálérhálózat jön létre a szerv és az állat között „söntök”
• Testének 10-szeresére képes tágulni
• Semmilyen betegséget nem lehet elkapni tőle
• Nyála 10 cm mélyre képes hatolni és 8-10 cm kiterjedésben
• 15 ml vért szív ki és kb. ugyanannyi kifolyik
• 24-36 órát vérezhet
• A ritkán előforduló duzzanatokat, a mélyről felszívott toxinok okozzák, de pár nap múlva
eltűnnek
• 10 perctől- 4 órán át maradhat fenn a testen
Mellékhatások
Komoly mellékhatás ritkán jelentkezik. A harapás után 1-5 percig érezhető fájdalom, a szövetekbe behatoló nyálnak fájdalomcsillapító hatása van.
Gyakori mellékhatások:
–enyhe fájdalom a kezelés alatt
–vérzés a piócacsípés helyén
–allergiás reakcióhoz hasonló viszketés a kezelt testfelületen
Minél erősebbek ezek a tünetek, annál több a méreganyag!
Ritka mellékhatások:
–a bőr gyulladása
–a nyirokcsomó(k) átmeneti megnagyobbodása
–a bőr elszíneződése, hegesedése a piócacsípés helyén
–egyes esetekben előfordulhat a kezelt testrész (láb vagy kar) átmeneti megduzzadása
–hőmérsékletemelkedés, láz, közérzetromlás
– allergiás reakció ismételt kezeléskor relatív ellenjavallat lehet.
Ha ezen mellékhatások közül valamelyik intenzíven jelentkezik vagy nem múlik magától,
mindenképpen ki kell kérni a kezelőorvos tanácsát. Szükség lehet kompressziós kötés
felhelyezésére, fertőzés esetén antibiotikum alkalmazására, allergiás reakció fellépésénél
antiallergén gyógyszer szedésére.
© Alle Rechte vorbehalten